Marbury kontra Madison, egy 1803-as legfelsőbb bírósági eset mérföldkőnek számított a bírósági felülvizsgálat, vagyis a szövetségi bíróságok azon joga miatt, hogy megállapítsák a jogszabályok alkotmányosságát. Ez a döntés hozzájárult ahhoz, hogy a bírói hatalmi ág a törvényhozó és a végrehajtó hatalommal elkülönülten és egyenrangúan működjön.

John Adams elnöksége utolsó napjaiban nagyszámú békebírót nevezett ki a Columbia körzetbe. Ezek a kinevezések a megfelelő eljárást követték. Amikor azonban Thomas Jefferson lett az elnök, James Madison külügyminiszterrel visszatartatta az Adams elnök által aláírt és lepecsételt megbízásokat. William Marbury, az egyik kinevezett bíró petíciót nyújtott be a bírósághoz.Legfelsőbb Bíróság arra kötelezte Madisont, hogy magyarázza meg érvelését.

Az ügyben Marshall főbíró úgy érvelt, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak három kérdésre kell válaszolnia. Az első kérdés az volt, hogy Marbury-nak joga van-e a Madisonra kényszerítő végzéshez. Marshall úgy döntött, hogy mivel Marbury-t szabályosan nevezték ki, megilleti a végzés. A következő kérdés az volt, hogy a bíróságok megítélhetnek-e egy ilyen végzést. Marshall ismét Marbury javára döntött, mert a bíróságoknak van ajogorvoslat kiadásának jogát egy jogsérelem miatt. Végül a bíróság azt a kérdést tette fel, hogy a Legfelsőbb Bíróság-e a megfelelő bíróság a végzés kiadására. Ebben a kérdésben Marshall Madison javára döntött.

Marbury elleni döntésének indoklása a bírósági felülvizsgálat fogalmára támaszkodott. Marbury az 1789-es igazságügyi törvény által biztosított hatáskörökre hivatkozva fordult a Legfelsőbb Bírósághoz. A bírósági felülvizsgálat során azonban ez a törvény alkotmányellenesnek bizonyult, mert az Alkotmányban nem kiterjesztett hatásköröket adott a Bíróságnak. Marshall azzal érvelt, hogy amikor a Kongresszus az Alkotmánnyal ellentétes törvényeket hozott, akkor aa bíróság kötelessége volt, hogy az Alkotmánnyal összhangban döntsön.

Bár Marbury végül nem kapta meg a megbízatását, ez az ügy kodifikálta azt az elképzelést, hogy a Legfelsőbb Bíróság dönthet a jogszabályok jogszerűségéről. Ez megerősítette az igazságszolgáltatás hatalmát, ami egyenrangúvá és a többi ágtól különállóvá tette azt.